Jujj, de nehéz téma ez… nehéz megtalálni az arany középutat. Fórumokon rendszeresen visszatérő téma ez a szakmában dolgozók között. Na, akkor elmondom, hogy mi a probléma és illusztrálnám is Corey Ann nemzetközi hírű fotós kollégám képeivel. Van ugye a nagybácsi, aki ámátőr fotós. Na jó, maradjunk annyiban, hogy fényképezőgép tulajdonos, vett is magának valami százötvenezres kütyüt, megrendelte a neten, van hozzá neki mindenféle optikája, egyik üveg nagyobb, mint a másik… tényleg, egész jó képeket csinál az öreg. 🙂
Nincs is ezzel semmi baj, a képalkotás egy remek hobbi. Csak hát ott van az esküvőn Bélabá’ és nem tudja visszafogni a feltörő kreativitást, amivel szintén nincs gond. Egészen sokáig. Mondjuk addig, amíg a kedves rokon meg nem találja a számára legjobb nézőpontokat. Naná, van rutinja, az ő legjobb nézőpontja éppen az, mint a fotósé, meg a videósé is. És akkor most mi legyen? Mert a fotós, meg a videós rutinos (jó esetben), profin tudják egymást kerülni, fél szemük a másikon, hogy ne sétáljanak bele a másik munkájába. De Bélabá’ már nem ennyire rutinos. Olyan profin áll bele a képbe, hogy azt elmondani nem lehet.
Két szemszögből lehet megközelíteni a kérdést. Ha megrendelő vagyok és a nagybácsi nekem mindenkinél kedvesebb rokon, hát akkor nincs mit tenni, alkosson kedvére, a fotós meg kerülgesse, azért fizetem. Ja, hogy lemaradt a gyűrűhúzásról, mert épp a mi Bélánk hóna alatt keresett egy szabad szöget… Istenkém, hát ez van. Na de ha én vagyok a fotós teszem azt – fordult már elő velem ilyen is 🙂 – akkor nekem egyetlen szempontom van: teljesítenem kell egy elvárást, egy megbízást. Méghozzá a lehető legmagasabb színvonalon. Ugyanakkor látható, hogy Béla kedves rokon, nem sérthetem meg, nem zavarhatom el, maximum megérinthetem a vállát és kérhetem, tegye már meg, hogy elpárolog kicsit, csak kicsit. Mert pár hét múlva, amikor átadom a képeket, tőlem senki nem fogja elfogadni azt a magyarázkodást, hogy “hátttőőőőő igen, valóban nincs meg a csokordobás, de látod, ott van a képen ez a kedves szemüveges bácsi, igen és itt és itt és itt is… na épp ő előtte repül, nem olyan nehéz odaképzelni”. 🙂 Ja, hogy neki megvan a kép. Igaz, kicsit bemozdult, de legalább neki megvan, mert épp előttem állt. Hát igen, ez szép!
Aztán jön a non plus ultra, amikor sok-sok bélabácsi kerül elő egy szempillantás alatt. Bélabácsi hegyek versengenek a jobb pozíciókért… és ilyenkor a
videós meg a fotós összenéz és vagy feladja vagy küzd. 😀 Egyébként ne gondold, hogy ez ritka jelenség, az esküvők 90%-ában előtámolyognak a Bélabácsik és még ha ki is lehet kukucskálni a gépük alatt, a csuklón fityegő autóstáska már tutira belelóg a képbe. De ha mégsem lóg bele, akkor biztos, hogy vakut használ orrba-szájba, mert a fénymérés bonyolult dolog, automata állásban nem kell azzal bajlódni. És ha már elég rokon, barát villog folyamatosan a vakukkal, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy a fizetett fotós képeinek jelentős részén is egy atomvillanást lássunk. Kár volna tagadni, bosszantó dolog ez.
És hát erre nincs igazán jó megoldás. Jóllakjon a kecske is, megmaradjon a káposzta is… a gyakorlatban eddig nekem az vált be leginkább, amit külföldi, de itthon házasodó párok hoztak be: a meghívókon diszkréten jelzik a rokonoknak, hogy van fizetett fotós, videós, lehetőség szerint a rokonok ne fényképezzenek a hivatalos ceremóniákon. A lagzi már egy más tészta, ott lehet tolni, elférünk. Bár azért még az esti bulin is vannak olyan momentumok, amelyeket illene szépen megfotózni. Amikor a pár meghitten táncol és azt vesszük észre, hogy hopp, velünk szemben megjelent még valaki… az érzés megfizethetetlen. 🙂
A magam részéről én nem szeretnék harcolni a jobb helyekért, csak amennyire egy jó kép megkívánja. De mindenkinek jobb, ha a pár már az elején elmondja a vendégeknek, hogy próbáljanak tekintettel lenni a fizetett szolgáltatókra – ők ugyanis ott dolgoznak és velük szemben elvárásokat támaszt a megbízó.
Jujj, de nehéz téma ez…
Nagyobb képekért klikk a fotókra!
